2015. december 11., péntek

Feldmár András

A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen, ami, aki. A kedvenc metaforámról kell beszélnem egy kicsit. Ha valami új kis állatkát találtál a padláson és nem tudod, hogy milyen állat, nem találod meg semmilyen könyvben, de érdekel téged. Látod, hogy szép csillogó szeme van és a szívedből érzed, hogy szeretnéd, ha élne. De nem érzi jól magát, főleg nem a kezedben és főleg nem abban a dobozban, amibe beletetted. Hát akkor mit csinálsz? Hát, hogyha törődsz vele, hogyha érdekel téged, hogyha meg akarod ismerni ezt a kis állatkát, akkor kísérletezel vele. Időt töltesz vele, odafigyelsz. Megtanulod, hogy felvidul-e, ha meleg helyre teszed, vagy akkor tényleg nagyon rosszul érzi magát. Talán a jégszekrényben felvidul. Akkor tudod, hogy északról került ide. Hogyha szerencsés vagy, és még hetekig életben marad, akkor kísérletezel vele, és megismered. És akkor egyszer csak tudod, hogy poloskákat kell adni neki, nem pedig búzát. Ha el tudod képzelni, hogy ha tényleg szereted az állatokat, akkor ezt megtennéd, akkor miért ne tehetnéd ezt meg egy gyerekkel is? Vagy miért ne tennénk ezt meg azzal a másikkal, akinek azt mondjuk, hogy szeretlek?







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése