2015. október 17., szombat

Zelk Zoltán Ha kérdik egyszer

Kertben szerettem volna ülni,
így álmodtam én őszömet,
nagy csend fényében elmerülni,
míg lassún hulló levelek
vállig, homlokig borítnának,
szépen halni megtanítnának -
az elmerengő képzelet
esztendeim kemény szálából
ily lánynak szőtte őszömet.

Szerettem volna ülni lócán
alkonyidőn, a ház előtt
hallgatni utak csobogását,
köszönteni az elmenőt.
így lettem volna gazda s vendég,
így mondtam volna szép jóestét
mindenkinek, mikor az ég
a sárguló napot leejti,
mint őszi ág a levelét.

Nem kertben, nem ház előtt lócán,
ülök a világ küszöbén,
s ha kérdik egyszer, mi járatban,
mit végeztem e földtekén,
ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? -
de a szegénynek szava voltam,
ezért voltam, lehettem én
egyszerre alkony s pirkadó nap,
egyszerre bánat és remény.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése