2015. január 14., szerda

Paulo Coelho

Miközben harcoltam, láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott valójában minél meggyőzőbben érvelnek ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak,egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy „holtomiglan-holtodiglan" kitartanak mellette, az üzleti mérlegnek, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy „nem" vagy hogy „elég", a hétvégéknek,  amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel,  akikhez semmi kedvük.  Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának, és a luxus látszata látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak,csak elhatározták, hogy végigcsinálják - mert valaki meggyőzte őket arról, hogy így lesz a legjobb.  És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik,és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva, és ha véletlenül mégis kinyílik előttük egy ajtó, mindig azt mondják:
  - Nem érdekel, nincs hozzá kedvem.
  Honnan tudhatnák, hogy van-e kedvük vagy nincs, ha soha nem próbálták ki? De felesleges is ezen töprengeni: az az igazság, hogy nem mernek kockáztatni, félnek bármilyen változástól, ami esetleg 
gyökerestül felforgathatná azt a világot, amit megszoktak.

(A Zahir)


4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól emlékszem e sorokra, én is kiírtam magamnak... a megszokott világunk rabjai vagyunk. Először mennyire nehéz kitörni belőle, de utólag milyen jó érzés visszanézni.

    VálaszTörlés
  2. Ez a kép mesebeli:) - lehet tudni, hol van pontosan? szeretném.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krikszi, rákerestem, de sajnos azt, hogy hol van, nem találtam meg, csak azt, kinek a képe. Alexei Butirskiy a kép alkotója.

      Törlés