2015. január 2., péntek

Fekete István: Disznósajt

Későn feküdtem le, így meglehetősen komor hangulatban mentem a telefonhoz reggel hétkor. Odakünt még alig derengett. Szóval hajnal volt. Ki az ördög?…
– Szervusz öregem – ásított a kagylóba egyik barátom –, menj el a Viola panzióba a Svábhegyre, egy csomag disznóságot hoztak neked vidékről. A te telefonod nincs bent a könyvben, s a rokonságod úgy informálta az illetőt, hogy akkor engem hívjon fel, majd én értesítlek. Remélem meghívsz egy kis kóstolóra. Egyébként siess, mert megromlik…
Az álom rögtön kiment a szememből. Fantáziám vesepecsenyét, kunkori kalbászt-hurkát, friss tepertőt, orjahúst lóbált meg szemem előtt, és már tárcsáztam is a taxit.
– Nem veszünk fel rendelést – mondta egy hang szigorúan és én bele se kezdhettem megmagyarázni, hogy itt élet-halál, azaz egy nagy csomag disznóság forog kockán, már le is tette a hallgatót.
– Gyerünk az utcára! – bátorítottam magam és alaposan felöltözve, taxicserkészetre indultam. Vadászember vagyok, nem egy nehéz cserkészet van már mögöttem, de ilyen nehezen nem ejtettem még el vadat.
Tizenegy órakor végre “belevágtam” magam a géperejű járműbe.
– Hova méltóztatik?
– Hova? Igen. Azaz. Hű a fene azt a panziót, valami virágneve van. Valahol kint.
– Ibolya?
– Az, az! Ibolya. A Svábhegyen…
– Dehogy, kérem, az a Rózsadombon van…
Az Ibolyában nem sokat foglalkoztak velem…
– Ilyen nevű úr nincs nálunk.
– Lehetetlen!
– Bocsánat, nekünk csak tudnunk kellene.
– Valami virágnevű panziót mondtak nekem…
– Talán a Viola? A Svábhegyen…
Rohantam a taxihoz.
– Viola! – a Svábhegyen!
A taxaméter szinte rekordot döntött. Mire a Violához értünk, hét pengőt mutatott. – Nem baj – vigasztaltam magam –, hurka, kolbász, orjahús… orjaleves… tormával. Lehet egy ilyen vidéki csomag tíz-tizenöt kiló is…
A Viola portásának eleve két pengőt nyomtam a markába, és megmondtam, ki vagyok.
– A csomagot kérem lehozni.
– Itt van! – vidámkodott a portás, és a pult alól egy pocsék, kis, zsíros papírba csomagolt valamit húzott elő.
– Eeez?
– Ez! A nagyságos úr már elment…
Összeszedtem magam. A portás ajtót nyitott, én pedig emelt fővel, de fogcsikorgatva ültem a taxiba. Ekkor már dél elmúlt.
A ronda kis csomagban levél is volt.
– Fogadjátok szívesen – írja a rokon –, és felezzétek meg Malvin nénivel. Nagyon szereti ő is a disznósajtot…
A taxinak tizenhét pengőt fizettem.
A disznósajtot pedig egészben elküldtem Malvin néninek.
A disznósajtnak szaga volt!


Esti Újság, 1944. febr. 19.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése