2015. január 20., kedd

A hűtlen barát (indiai mese)

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Indiában egy aranyműves. A piactérre, ahol kis sátra állott, gazdagok nemigen jártak, ezért hát igen kevés haszna volt a bolton.
   Végül egy napon, mikor már torkig volt a szegénységgel, elment szomszédjához, a fiatal bráhmana-származású pap-fiúhoz.
   - Tanult barátom! Te is keservesen töltöd a napjaidat, mint én. Gyere velem, menjünk idegen földre, keressünk munkát! Ha összegyűlik egy kis pénzecskénk, hazajövünk, és úgy élünk majd, mint a kiskirályok.
   A bráhmana-fiú meghányta-vetette a dolgot, és már készülődött is a nagy útra. Házikójában egyedül idős édesanyját hagyta. Mikor elbúcsúzott tőle, megígérte, hogy küld majd pénzt. Ugyanezzel búcsúzott saját feleségétől és kisfiától az aranyműves is.
   Alighogy elérték az első nagyvárost, a bráhmana és az aranyműves azon nyomban talált munkát. Szépen gyűlt a pénzük. Az aranyműves el is határozta, hogy hazatér. Mondja a bráhmana-fiúnak:
   - Elég volt a munkából, hazamegyek. Ha édesanyádnak levelet vagy csomagot akarsz küldeni, add csak oda, elviszem.
   A bráhmana ládikájából elővett egy aranyat, egy asarfít, és azt mondta:
   - Ha hazaindulsz, fogd ezt az arany asarfít, és add oda édesanyámnak. Mondd meg neki azt is, hogy hat hónap múlva otthon vagyok.
   Az aranyműves fogta az arany asarfít, és hazatért. Meghallotta ezt a bráhmana édesanyja, és elment hozzá, hogy megtudja, miként tölti napjait a fia.
   - Jó egészségnek örvend a fiad, és biztos a megélhetése. Azt üzeni, hat hónap, és itthon van.
   A bráhmana édesanyja kérdezi az aranyművest:
   - Lelkem, nem küldött nekem egy kis pénzecskét a fiacskám?
   Válaszolt az aranyműves:
   - Ó, valóban, majdnem elfelejtettem: küldött pénzt a fiad. Hozom nyomban, aztán menj.
   Ezzel az aranyműves bement a házába, és egy rézgarassal tért vissza. Az öregasszony markába nyomta, és elküldte.
   Szegény öreg bráhmaní eddig valahogy eltengette az életét, de most, hogy azt látta, fia egy árva rézgarast küldött csak, még nyomorultabbul érezte magát. De mit is tehetett volna? Keserű szívvel, szótlanul vánszorgott haza, és folytatta keserves életét.
   Lassan letelt a hat hónap. A bráhmana-fiú sok pénzt összegyűjtött, és elindult hazafelé. Mikor a faluba érvén meglátta, hogy édesanyja már egészen összefonnyadt a szegénységtől, felkiáltott:
   - Édesanyám! Mi történt, mi tette ennyire tönkre?
   - Édes fiam! Sok időt távol voltál. Nem volt mit ennem, nem volt mit innom. Hogy ne mentem volna tönkre?
   Szólt a fiú:
   - Hát nem adta át az aranyműves a küldeményem?
   - Megbuggyantál, édes fiam? Egyetlen rézgarast küldtél nekem, abból kellett volna eltengődnöm mostanáig? Ott van a rézgarasod a ládikában, hasznát úgyse vettem.
   A bráhmana azon nyomban megértette, hogy az aranyműves álnokul viselkedett. Szívében hirtelen harag gyúlt, de rögtön türelemre intette magát, és azon törte a fejét, hogyan is állhatna méltó, nemes bosszút, hogyan leckéztethetné meg az aranyművest.
   Néhány nap múlva saját pénzén egy kis falusi iskolát nyitott. A környék összes lurkója nála kezdett írni-olvasni tanulni. Egy nap az aranyműves is meglátogatta az okos bráhmanát.
   - Tanult barátom! Régóta ismerjük egymást. Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy felveszed a kisfiamat az iskoládba, hadd tanuljon egy kis bölcsességet!
   A pap azt válaszolta:
   - Bátyám uram! Már miért lenne ez szívesség? Épp azért nyitottam ezt az iskolát, hogy bárki ideküldhesse a gyermekét okosodni.
   Elhozta hát az aranyműves a fiát, és a bráhmana gondjaira bízta. Az pedig néhány nap múlva fogta a fiút, és elvitte egy barátjához, jó messze, más faluba.
   Eltelt egy-két hét, és jön az aranyműves meglátogatni a fiacskáját. Volt nagy meglepetés, mikor látta, hogy a bráhmana egy majmot vezet elé.
   - Tanult barátom! Mi ez itt?! Egy majom?! Mit tettél a fiammal??!!
   - Elment az eszed? - válaszolt a bráhmana. - Nem ismered meg a saját fiadat? Eleinte nem volt vele baj, de szép lassan majommá változott. Mit csináljak?
   Szegény aranyműves a haját tépve, óbégatva futott a falu bírájához, és elsírta neki, hogy a bráhmana majommá változtatta az ő egyetlen drága fiacskáját.
   - Bíró úr! Könyörgöm, büntesse meg ezt a bráhmanát, és kötelezze, hogy változtassa vissza a fiamat!
   Hivatta a bíró a tanult papot.
   - Ez a majom bizony az aranyműves fia - mondta a bráhmana. - Elhozta az iskolámba, itt meg majommá változott. Tehetek én erről?
   Az aranyműves feljajdult:
   - Ez nem lehet! Biztosan elrabolta a fiamat! Az én aranyos fiacskám hogy is változhatna majommá?
   A bráhmana azt válaszolta:
   - Ahol egy arany asarfíből rézgaras lesz, ott egy aranyos kisfiú miért ne tudna majommá változni?
   Nem értette ezt a bíró, ezért a bráhmana mindent előadott neki. Mit volt mit tenni, az aranyműves beismerte, hogy magának rakta el a bráhmana arany asarfíját. Mikor a bráhmana visszakapta az aranyat, vidáman mondta az aranyművesnek:
   - Ravasz aranyműves! Igaz barátot soha be ne csapj! Édesanyám hat hónapig kesergett miattad! Örülj, hogy ennyivel megúsztad!
   Az aranyműves nagyon elszégyellte magát, a bráhmana meg vidáman élt anyjával még sok-sok éven át.


1 megjegyzés: