2014. november 9., vasárnap

Robert Fulghum

     A legtöbb amerikai középiskolában van valaki, aki gépjárművezetést oktat. Ó az autós kiképzőtábor mindenható őrmestere. Hálátlan feladat, alacsony rangú állás, nagyjából a gépírótanárral egy kategóriában, már ami a tantestületi szamárlétrát illeti. A gépjárműoktató egyfajta nem létező személy. A GJO-val sohasem találkoznak a diákok szülei; a tantestület nem fogadja be belső köreibe, a diákok pedig szükséges rossznak tekintik. Egy újabb felnőtt, akinek a fenekét kell nyalniuk azért, hogy megkapják, amit akarnak. Ezt az állást bármilyen félnótás betöltheti - és aki erre az állásra jelentkezik, annak nemigen van becsvágya, tehetsége vagy képzettsége. Talán így van.
     Én mindenesetre szeretnék egy darabig gépjárművezetést oktatni. Megtiszteltetés lenne számomra, most, hogy már én is úgy látom a helyzetet, mint a Jó Öreg Mr. Perry. A diákok hívják így. "A Jó Öreg Mr. Perry" (nem ez a valódi neve). "Mestersofőr"-nek és "Obi Wan Kenobi"-nak is hívják.   Mivel ez utóbbi a Csillagok háborúja trilógia Bölcsére utal, megkérdeztem egypár diákot, mi ennek az oka, ők pedig azt válaszolták, menjek vele egy kört, és majd meglátom. El is mentem.
     Jack Perry. Nagyon átlagos külsejű - se nem magas, se nem alacsony, se nem kövér, se nem sovány, se nem öreg, se nem fiatal, se nem mindennapos, se nem különös. Amolyan átlagos fajta. Az utcán föl sem tűnne az embernek, és egy rendőrségi szembesítés során sem szúrnád ki. Nem olyan, mint aki valaha is elkövetett volna bármi figyelemreméltót. Egykori tengerészaltiszt, már nyugdíjban, egy felesége és négy felnőtt gyermeke van, protestáns, hobbija a kertészkedés. Szereti a kocsikat és a srácokat, egyszóval ő a gépjárműoktató.

(Korrektnek és hasznosnak tartom megjegyezni, hogy az itt következő párbeszédet emlékezetből rekonstruáltam annak alapján, ami kettőnk között elhangzott. Az eszmecsere szellemét osztom meg veled. Szófukar ember lévén, Jack valójában lényegesen kevesebbet beszélt, mint amiről itt beszámolok, mivel belekezdett egy mondatba, aztán legyintett egyet, és csak annyit mondott: - A többit maga is tudja. - Amikor megmutattam neki ezt a szöveget, azt mondta, hogy ez szebb annál, ahogy igazából beszélt, de ezt egyáltalán nem kifogásolta. Részben azért is szeretik a srácok, mert sokkal inkább őket hallgatja, mintsem ő beszél.)
    - Szóval maga oktatja a gépjárművezetést?
    - Hát, ez a beosztásom, igen.
    - Azt szeretném tudni, hogy mi az, amit ténylegesen CSlNÁL. A diákok szerint maga az egyik legrendesebb ember az iskolában - "szuper fej", hogy egyikük véleményét idézzem.
    - Igazán tudni akarja?
    - Igen.
    - Gondolom, önteltségnek hangzik, de én sámánnak tartom magam - fiatal férfiaknak és nőknek segítek abban, hogy egy beavatási szertartáson átessenek -, és az a feladatom, hogy gondolkodóba ejtsem őket életüknek erről a szakaszáról.
    Legtöbbjük már majdnem tizenhat éves. Sokkal többet tudnak az életről, a szexről, az alkoholról, a kábítószerekről meg a pénzről, mint azt szüleik vagy tanáraik hinnék. Fizikailag pedig már nem sokat fognak változni.
    Nekünk viszont nincs semmiféle kulturális rítusunk annak elismerésére, hogy felnőttek. Nincs szertartás, nincs ruhaváltás, nincsenek szerepek, és nincs nyilvános bejelentése annak, hogy többé nem gyerekek - hanem fiatal felnőttek.
    Semmi egyebet nem teszünk, csak a kezükbe nyomunk egy jogosítványt. Ha van kocsid, ez annyit jelent, hogy a hátsó ülésről előreköltözöl a vezetőülésre. Többé nem utas vagy. Te irányítasz. Oda mész, ahová akarsz. Már hatalmad van. Hát erről van szó. A hatalomról.
    - Na és a járművezetés tényleges elsajátítása?
    - Ó, az nagyon könnyen megy - néhány gyakorlati óra, egy-két tanács - a kézikönyv elolvasása - és eléggé akarják ahhoz, hogy maguktól is dolgozzanak. De erről nem érdemes sokat beszélni - le kell vizsgázniuk, és ez rendszerint megteszi a magáét.
- És miről beszél nekik a gyakorlati órákon?
- Az újonnan szerzett hatalmukról - a lehetőségekről - a felelősségükről. Álmokról, reményekről és félelmekről - arról, hogy "egy szép napon", meg hogy "mi lenne, ha". De leginkább őket hallgatom.   Én nem vagyok se szülő, se tanár, se szomszéd, se lélekbúvár, alig látnak engem, csak odakint az utakon, amikor nem ül senki más az autóban, csak mi ketten. Nekem nyugodtan elmondhatják. Szerelemről, pénzről meg tervekről beszélnek, és azt kérdezgetik tőlem, milyen volt, amikor olyan idős voltam, mint most ők.
-  Elvinne engem egy körre? Javítani kellene a vezetési stílusomon.

Így hát elindultunk. És úgy is lett. Javult a stílusom - tér- és szándékérzékelésemmel együtt.

    A Mestersofőrrel szerzett tapasztalatom megerősíti egy régi történet mélységes igazságát. Ha még nem ismernéd, itt az ideje, hogy megismerd. Ha pedig már ismered, nem árt, ha időnként újra hallod.
    A történet szerint egy olasz utazó a franciaországi Chartres városába ment, hogy megnézze az ott épülő hatalmas templomot. Estefelé érkezett, és éppen akkor ért a helyszínre, amikor a munkások már hazafelé indultak. Megkérdezett egy tetőtől talpig poros embert, hogy mit csinál ott. Azt válaszolta, hogy ő kőfaragó. Sziklák faragásával telik a napja. Egy másik megkérdezett azt felelte, hogy ő üvegfúvó, és napjait színezett üvegtáblák készítésével tölti. Megint másik munkás azt mondta, hogy ő kovács, és vas kalapálásával keresi a kenyerét.
    Az utazó besétált a félkész építmény mélyülő félhomályába, ahol egy söprűvel felfegyverkezett idős asszonyba botlott, aki a napi munka után ott maradt kőszilánkokat, faforgácsokat és üvegcserepeket söpörte össze.
    - Maga mit csinál itt? - kérdezte tőle.
    Az asszony abbahagyta a munkát, rátámaszkodott a söprűre, fölnézett a magas boltívek közé, és azt válaszolta: - Én? Katedrálist építek a Mindenható Isten Dicsőségére.
    Gyakran gondolok a chartres-i emberekre. Belefogtak valamibe, amiről tudták, hogy sohasem fogják meglátni készen. Valami önmaguknál hatalmasabb dolog számára építkeztek. Nagyszerű látomásuk támadt.
    Jack Perry esetében is ugyanez a helyzet. Tanítványait soha nem fogja felnőttként látni. Ritka az a tanár, akinek ez megadatik. De a saját pozíciójából és a saját eszközeivel olyan világ vízióját szolgálja, amilyennek szerinte a világnak lennie kellene.
    Az az idős chartres-i asszony volt a szellemi elődje a férfinak, aki gépjárművezetést oktat, és aki a maga csöndes módján katedrálist épít az emberi vállalkozásnak. Tőle megtanulják a srácok, hogyan kell autót vezetni, és hogyan kell az életüket élni - körültekintően.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése