2014. október 1., szerda

Jorge Bucay


   - Mester, azért jöttem, mert olyan jelentéktelennek érzem magam, hogy semmihez sincs kedvem. Azt mondják, nem vagyok jó semmire, semmit nem csinálok jól, hogy ügyetlen vagyok, meg elég buta is. Hogyan tudnék javítani a helyzetemen? Mit tehetnék, hogy többre tartsanak? 
   A mester rá sem nézett, csak ennyit mondott: „Nagyon sajnálom, fiacskám. Nem segíthetek, előbb a magam baját kell orvosolnom. Esetleg utána..." Kis szünetet tartott, majd így folytatta: „Ha te segítenél nekem, akkor én gyorsabban orvosolni tudnám a bajomat, és utána talán rajtad is tudok segíteni." 
   - Hát..., szíves-örömest segítek, mester - hebegte a fiatalember, és úgy érezte, megint lebecsülték, és csak elodázták sürgető vágyait. 
   - Jól van - folytatta a mester. Levette a gyűrűjét, melyet bal kezén viselt a kisujján, átnyújtotta a fiúnak, és hozzáfűzte: - Vidd a lovamat, odakint van, menj el a piacra. El kell adni ezt a gyűrűt, mert vissza kell fizetnem egy adósságomat. Amilyen sokat csak lehet, annyit kell kialkudnod, de egy aranytallérnál kevesebbet semmiképp ne fogadj el érte. Indulj, és gyere vissza azzal a tallérral, amilyen gyorsan csak tudsz. 

   A fiú fogta a gyűrűt, és elindult. Alighogy odaért a piacra, egyből elkezdte kínálni a gyűrűt a kalmároknak, akik érdeklődve nézegették mindaddig, amíg a fiú meg nem mondta, hogy mit kér érte. 
   Amikor a fiú megemlítette az aranytallért, volt, aki kinevette, volt, aki hátat fordított neki, mindössze egy öregember vette magának a fáradságot, hogy elmagyarázza neki, egy aranytallér sokkal többet ér annál, semmint hogy odaadják egy ilyen gyűrűért. Egy másik buzgó ember pedig, hogy segítsen, egy ezüsttallért meg egy rézkancsót ajánlott föl a gyűrűért, de minthogy a fiú azt az utasítást kapta, hogy egy aranytallérnál kevesebbet ne fogadjon el érte, visszautasította az ajánlatot. 
   Miután már mindenkinek fölkínálta a gyűrűt, aki csak útjába akadt a piacon - száznál is többen lehettek -, a sikertelenség láttán csüggedten felült a ló hátára, és visszament. 
   Mennyire szerette volna a fiú, ha kap egy aranytallért azért a gyűrűért, és odaadhatja a mesternek, hogy megszabaduljon nyomasztó terhétől, s végre ő is tanácsot, segítséget kaphasson tőle. 
   Belépett a szobába. 
   - Mester - szólt -, nagyon sajnálom. Lehetetlenséget kérsz tőlem. Két-három ezüstforintot még csak-csak kaptam volna érte, de nem hiszem, hogy én bárkit is be tudnék csapni azzal, hogy mást mondok, mint ami a gyűrű valódi értéke. 
   - Ez, amit most mondtál, nagyon fontos ám, fiatal barátom! - felelte mosolyogva a mester. - Előbb azt kell megtudnunk, mi a gyűrű valódi értéke. Ülj csak lóra újfent, menj el az ötvöshöz. Nála jobban ugyan ki tudhatná? Mondd meg neki, hogy szeretnéd eladni a gyűrűt, és kérdezd meg, mennyit kínál érte. Nem számít, menynyit igér, ne add oda neki. Gyere vissza ide a gyűrűmmel. 

   A fiatalember megint lóra ült. 
   Az ötvös a lámpás fényénél megvizsgálta a gyűrűt, megnézte a nagyítólencséjével, megmérte, majd így szólt: 
   - Mondd meg a mesternek, fiú, hogyha azonnal el akarja adni, akkor ötvennyolc aranytallérnál most nem adhatok többet a gyűrűjéért. 
   - Ötvennyolc aranytallér? - kiáltott fel a fiú. 
   - Igen - vágta rá az ötvös. - Tudom, hogy idővel hatvan aranytallért is megkaphat majd érte, ám ha sürgős az eladás... 

   A fiú izgatottan nyargalt vissza a mester házába, hogy elmesélje neki, mi történt. 
   - Ülj le - szólt a mester, miután végighallgatta. - Te is olyan vagy, mint ez a gyűrű: értékes, egyedi kincs. S mint ilyent, téged is csak igazi szakértő képes felbecsülni. Miért töröd magad annyit, hogy bárki is a világon fölfedezze, mi az igazi értéked? 

   S miután befejezte mondandóját, visszahúzta a gyűrűt a bal keze kisujjára.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése