2014. június 17., kedd

Márai Sándor: A trapézművész

Három felé, hajnalban, a trapézművész bejön a kávéházba, két szardíniát eszik, csésze kávét iszik hozzá, aztán leül az ablak mellé, és sakkozni kezd a közgazdasági álhírlapíróval.
Olyan csöndes és finom, mint egy fiatal pap, olyan szemérmes és szerény. Mutatványait háló nélkül adja elő. Néhány órával elébb még lengett a magasban, csillogó trikóban, mint egy pikkelyes, ezüst hal, melyet a végzet irtózatos lendülettel kiemelt eleméből, s megvillogtatott a tenger és az égbolt között - lengett, fegyelmezetten és zenei mozdulatokkal, a lengőhinták rúdjai között, a fénycsóvák izzásában, abban a félelmes csendben, melyet csak a zenekar dobjainak pergése zavart meg, mint mikor kivégzésre dobolnak valahol. Most, a kaland és mutatvány után, csendesen ül, szerényen és jólnevelten, finom, fehér ujjai egy bástyát emelnek, s bocsánatkérően mosolyog. Hát persze, így élünk: s minek is tudjon erről a közönség, gondolom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése