2014. március 20., csütörtök

Wass Albert

Persze, te még nem tudod, hogy miképpen van ez a dolog a pillangókkal. Hát figyelj ide.
Az emberek nem mind jók. Nem bizony. Vannak, akik rosszat követnek el. Nagyon sok rosszat. Mondhatnám így is: az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót.
Nézz körül a világban. Ami hibát találsz benne, az mind az emberek rosszaságának a nyoma. Ami csúnyát látsz benne, az is mind az emberek rosszaságának a nyoma. Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik, és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt, ahol sok ember lakozik együtt, olyan borzalmasan csúnya, hogy ha nem lennének erdők a világon, nem is lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni.
Ez pedig azért van így, mivel minden rossz cselekedetnek nyoma marad ezen a földön. Ez már így van. A Jóisten rendelte így. Az emberek rosszaságának a nyomán csalán nő és egyéb gyom. Manapság sokszor látni se lehet ezeket a gonosz gyomokat, mert az emberek cementtel és aszfalttal falazták be maguk alatt a földet, hogy ne nőhessenek ki belőle ezek a gyomok. De azért ott vannak, hidd el, az aszfalt alatt is. Érezni lehet őket, valahányszor rossz emberek közelébe tévedünk.
Így volt ez bizony, kezdettől fogva. És az Erdő Jó Szelleme szomorúan látta, hogy sokasodik a földön a csalán és a gyom, sokasodik a sok csúnyaság, amit az emberek rosszasága okozott. Fölszállt hát a Jóistenhez, arra a nagy, csillogó, fehér felhőre, és azt mondta:
– Édes Jó Istenem, megbocsáss szolgádnak, de ez nem jól van így! Ha megengedted, hogy minden emberi rosszaság valami csúnya gyomot hagyjon maga mögött ezen a földön, úgy engedd meg azt is, hogy a jócselekedetnek is emléke maradjon!
A Jóisten mosolygott, és ezt felelte:
– Legyen hát, amint kívánod. Eredj és teremts valami emléket a jótettek számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az isteni ajándékot, és visszaszállt vele a földre. Az erdő szélén megállt, és eltűnődve nézte az embereket, akik a mezőn dolgoztak.
Egyszerre csak meglátott egy csapat vásott, rossz gyereket, kik azzal mulattak, hogy kiszedték fészkéből a varjú fiát, és kínozták. Szárnyait tépdesték, szorongatták, dobálták a levegőbe, és kacagtak a kínlódásán. Szegény varjúfiú sírt és jajgatott, szülei pedig kétségbeesetten keringtek fölötte, de hiába kérlelték a rossz gyerekeket, azok csak tovább gyötörték a kis varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen, mert látta, hogy rosszaságuk nyomán mindenütt tüskés, mérges gyomok bújtak elő a földből, s látta előre azt is, hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek, csupa rosszaságot követnek el azután is, és megtöltik gyomokkal a világot.
Nem nézhette tovább. Intett az erdőnek, és a fák haragosan zúgni kezdtek.
Intett a felhőknek, s a felhők dobálni kezdték villámaikat. Morajlottak haragjukban a hegyek, süvöltött a szél, s a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok ijedt sikoltozásokkal futottak haza. A megkínzott varjúfiút pedig ott hagyták a mezőn.
Egyetlen gyermek maradt csak a közelben. Ez nem játszott a többivel, hanem apjának, anyjának segített pityókát kapálni. Mikor a gonosz kölykök elszaladtak, odament az eldobott varjúfiúhoz, fölvette, megsimogatta, enni adott neki, és megitatta friss forrásvízzel.
Az erdő már nem zúgott akkor. Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára és visszatette a varjúfiút a fészekbe, ahonnan kiesett. Boldogan károgott a két öreg varjú, a fák mosolyogva bólogattak, és abban a pillanatban, amikor a gyermek visszahúzta a kezét a fészekből, ott ült a tenyerén egy szép, hófehér pillangó. A gyerek elbűvölten nézte. Ez volt az első pillangó a világon.
Meglibbentette a szárnyait, és fölszállt a levegőbe. Olyan szép volt, hogy a gyerek mosolyogva tekintett utána, és mosolygott az erdő is, a kék égbolt, és a nagy, csillogó felhőn a Jóisten maga.
Azóta is, valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez. Mert a pillangót az Erdő Jó Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak.
Bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom. De láthatod azért: pillangók is vannak. Fehérek, sárgák, mindenféle színűek. Mert van jóság is az emberekben, s a sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza. És vannak szép, nagy, ritkaszépségű pillangók is: ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei. Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán. Igyekezz hát, hogy amerre csak jársz, sok pillangó legyen!
Vedd föl a fészekből kiesett rigófiút, simogasd meg, és tedd vissza a fészkébe, ügyesen. S valahonnan fölrepül majd egy pillangó, és tudni fogják a fák, a hegyek, hogy mit tettél a rigó fiával.
Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá, és ettől újra megszületik egy pillangó.

Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó hírül viszi, és tudni fog róla az erdő, és a Jóisten, aki a csillogó, fehér felhőn ül, és örvend a pillangóknak.


2 megjegyzés: