2014. január 5., vasárnap

Wass Albert

Figyelj jól ide. Legelőször is azt kell megmondjam, hogy a Jóisten, mikor ezeket a mi furcsa kis tavainkat megteremtette, egy egészen kicsit szomorú volt.
Tudod, a Jóisten is szokott szomorú lenni, ha valami csúnya és rossz dolgot lát, és lehet, hogy éppen abban a percben valami olyasmit látott, ami nem tetszett neki.
Szóval, a Jóisten szomorú volt egy kicsit – majdnem bizonyos, hogy az emberek okozták ezt –, és egy pillanatra elmerengett a maga szomorúságán. S mivel éppen abban a pillanatban teremtette meg a tavakat, ezeket a mi kis tavainkat, melyekhez hasonlókat bizonyára nem fogsz találni sehol a világon: azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olyan álmodozók, hogy aki látja őket, önkéntelenül valami szépet és kicsit szomorút kell érezzen.
A Jóisten aztán felrezzent a merengéséből és ujjával gyorsan egy vonalat húzott minden tó partja körül, és ebből a vonalból abban a szent percben kinőttek a nádasok, megláthatod őket, ott vannak most is a tavak mellett, éppen úgy, ahogy a Jóisten azt akarta.
Aztán fogott a Jóisten egy marék kavicsot és azt bedobta a vízbe. És abból lettek a halak – megláthatod őket, ha keresed –, és olyanok lettek éppen, amilyeneknek őket a Jóisten akarta.
Aztán egy másik marék kavicsot bedobott a nád közé, és abból lettek a különféle nádi állatok és nádi madarak, amik ugyanúgy ottan vannak most is.
Harmadszor pedig feldobott egy marék kavicsot a levegőbe és abból lettek a vadrucák, a gémek és mindenféle más vízi madarak. Ha nem hiszed, menj le a tó mellé és megláthatod őket ebben a percben is, ugyanúgy, ahogy a Jóisten akkor megteremtette valamennyit abból az egy marék kavicsból. Az égre felakasztotta a Napot és a Holdat, Álomhozót, az esti csillagot és Hajnalhozót, a reggeli csillagot és rájuk bízta a nappalt, meg az éjszakát s a nappalnak meg az éjszakának a gyermekeit: estét és reggelt.
Mikor pedig mindezzel készen volt, akkor belenyúlt mélyen a zsebébe (jó nagy zsebe volt a Jóistennek, kellett is, hogy sok minden elférjen benne) és előkotorta onnan a nádi manókat.
Letette őket a földre, és azt mondta nekik:
– Eridjetek és tanítsátok meg mindegyiket a maga munkájára.
A nádi manók pedig szétszaladtak a nádasokba, szétszaladtak a vizeken és a partokon mindenütt, és tanítani kezdték az állatokat. A madarakat megtanították repülni, az állatokat szaladni, s a halakat úszni. A rucát hápogni, a gémet halászni, a menyétet vadászni, a vízi rózsát virágozni, a nádat nőni s a bíbicet jajgatni.
Egyszóval mindenkit a maga munkájára, arra a munkára, amit attól kezdve mind a mai napig végez, megnézheted ma is, ha kíváncsi vagy.

Egyszóval így keletkeztek a tavak, a tavak s a népek, akik a tavakat lakják.

(Tavak könyve: Első mese - részlet)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése