2014. január 21., kedd

Robert Fulghum

Az utóbbi huszonöt év során folytatott agykutatás egyetlen teljességgel határozott állítása ez:
Ugyanúgy különbözünk egymástól abban, ami a fejünkben van, mint amennyire a külsőnk különbözik.
Nézz csak körül, és figyeld meg az emberi fej végtelen változatosságát - bőr, haj, életkor, etnikai jegyek, méret, szín és forma szerint. És tudd, hogy odabent ezek a különbségek még nagyobbak - aszerint, amit tudunk, ahogyan tanulunk, ahogyan az információkat feldolgozzuk, amire emlékszünk és amit elfelejtünk, valamint a létezés és a küzdelem során alkalmazott stratégiáink szerint. Vegyük még ehhez hozzá annak megértését, hogy a "külvilág" legalább annyira a fejünkben lévő dolgok kivetítése, mint érzékelés, és máris szembe találjuk magunkat a felismeréssel: csoda, hogy egyáltalán megértjük egymást. Szinte hihetetlen, hogy egyazon valósággal van dolgunk. Legjobb esetben is a létről kötött egyfajta laza konszenzus alapján működünk.
Gyakorlati szempontból ez az információ napról napra egy kicsit türelmesebbé tesz azok iránt, akikkel együtt élek. Kevésbé hajlok az olyasfajta ellenkezésre, hogy "Miért nem úgy gondolod, ahogy én?", és egyre gyakrabban mondom: "Úgy gondolod? Atyavilág! Milyen érdekes!".

Ez ösztökélt arra, hogy elgondolkozzam Einstein agyáról, amely most egy üvegtartályban van valahol Missouri államban, egy laborban. Kivették és tanulmányozták, hogy kiderítsék, van-e benne valami különleges dolog. (Dehogy volt. Nem a berendezéstől repedt meg a Rejtélyek Rejtélyének ablaka, hanem attól, amit kihozott belőle.) Amikor Nagy Al még a princetoni Felsőfokú Kutatási Intézet munkatársa volt, az egyik vendég azt kérte, mutassa meg neki a laboratóriumát. A nagy ember elmosolyodott, felemelte töltőtollát, és a fejére mutatott vele. (Húúú-ha.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése