2014. január 2., csütörtök

Robert Fulghum

Megtörtént már veled, hogy mosogatás közben leejtettél egy poharat, a pohár kilencszer felpattant és még csak meg sem repedt?
Megtörtént már veled, hogy bekapcsolva hagytad az au­tólámpát, és mikor kijöttél a munkahelyedről, biztosra vet­ted, hogy lemerült az akkumulátor, de véletlenül épp egy lejtő tetején állt az autó, és amikor gurulás közben először nyomtad be a kuplungot, beindult és te repeső szívvel szá­guldottál el? Húztál-e már ki íróasztalfiókot túl gyorsan és túl erősen - és épp, mielőtt kiokádta volna tartalmát a szo­ba padlójára, sikerült a térdedet alátenned és fél lábon ug­rálva egyensúlyoznod, és végül mégsem ejtetted le?
Hát az, hogy egy kereszteződésben majdnem összeütköz­tél valakivel, de végül sikerült elkerülnötök egymást, hogy a meglökött pohár tej végigtáncolt az asztalon, de nem bo­rult fel, hogy csak azért nem érkezett meg az átutalásod a bankba, mert hét vége volt, hogy a csomóról a melledben kiderült, hogy jóindulatú, hogy nem infarktus szorítja szíve­det, hanem légbuborék, hogy egyszer éppen a jó sávba so­roltál be csúcsforgalomban, hogy első próbálkozásra sikerült kinyitnod az autódat, mert benyúltál az elefántfülön egy vállfával, és így tovább.
Apró csodák történnek ilyenkor a közönséges halandók­kal, amikor nemcsak hogy nem következik be a legros­szabb, hanem valami más alkotóelem ügyesen a helyére ke­rült. A „megtörténhetett volna, de mégsem történt meg" ke­gyelme, hogy jó volt ez egyszer sértetlenül megúszni. Az „ilyesmi sosem szokott velem előfordulni" eksztázisa, az öröm, hogy a változatosság kedvéért ez egyszer az esélyte­lenebb változat következett be. A boldogság, hogy tulajdon­képpen semmi különös nem történt, csak annyi, hogy a dol­gok kivételesen rendjén mentek.


Nagyapám azt mondja, minden este hálát ad az Istennek lefekvés előtt, amiért aznap is enni adott neki, s nem őt et­ték meg. Most lefekszem az ezerszer áldott amatőrök békes­ségében. Köszönet, Uram, azért, ami rendben ment. Ámen.


1 megjegyzés: