2014. január 5., vasárnap

Alkyoni Papadaki

Az idő szaladt és nem beszélt senki. A csillag időnként sárga port szórt a dohánylevelekre. A cseresznyefa meg egy dalt dúdolt, és összeszedte a fiú álmait, aki minden este szétszórta azokat futtában, ugyanis sietve ment, mert félt a kutyáktól.
– Tudod, hogy elfáradok vasárnaponként? – szólalt meg váratlanul a cseresznyefa. – Jönnek a srácok és csimpaszkodnak az ágaimon, akár a madarak. Ma Fotisz is itt volt. Álló reggel egy aranybogárra vadászott, hogy a kishúgának adja.
– Mi az a vasárnap? – kérdezte kíváncsian a csillag.
– Hm. Egy aranyszárnyú bogár a Fotisz kezében. Egy ládafiába rejtett könnyes zsebkendő, a Deszpina nagyanyjáé. Egy papírcsónak, amit egy kisfiú a patakban felejtett. Egy vörös szegfű a magány kihajtott gallérján.
– Milyen szomorú a vasárnap! – mondta elgondolkozva a csillag.
Pislantott egyet, és bebújt az éjszaka szemhéja alá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése