2013. december 8., vasárnap

Robert Fulghum

A szomszédom és én mindig gyanakodva méregetjük egy­mást. Szerintem ő megátalkodott gereblyéző és lapátoló, aki állandóan beleavatkozik a föld természetes életébe. Ab­ból a nemzetségből származik, amelyik meghódította a va­dont. Ő kevésbé kacskaringósan fogalmaz: szerinte egész egyszerűen lusta vagyok.
Ősszel minden hétvégén kis kupacokba gereblyézi a le­hullott faleveleket. Amikor pedig havazik, lapátjával hábor­gatja a puha fehérséget. Egyszer, kapzsiságból vagy mérgé­ben még egy keményre fagyott dértakarót is ellapátolt. - Nem szabad, hogy természet anyánk legyőzzön bennünket - mondogatja.
Ilyenkor diplomatikusan elmagyarázom neki, hogy an­nyi esze sincs, mint egy tyúknak. Hiszen több ezer éve min­den ősszel lehullanak a levelek, és a föld egészen jól meg­volt gereblyék és emberek nélkül. A jó öreg természet oda pottyantotta a leveleket, ahová csak akarta, aztán újra föld lett belőlük. Földre pedig szükségünk van, hisz egyre fogy.
Ami a havat illeti - nos, nekem nem ellenségem. Azzal, hogy havazik, Isten szólítja fel az embereket, lazítsanak egy kicsit, maradjanak egy napig ágyban és pihenjenek. A hó rá­adásul magától elolvad, összekeveredik a levelekkel és föld­dé válik.
Nem mondom, tényleg rendes a kertje, már amennyiben a rendesség erény. Az is igaz, hogy amikor legutóbb hava­zott, ő nem esett hasra útban az autója felé, én viszont igen. Nagyon jó szomszéd, még akkor is, ha folyton gereblyéz és lapátol. Elnézem neki. Az én kertemet viszont sárga, piros, zöld, barna mintás keleti szőnyeg borítja, az övét pedig nem. És mialatt ő lapátolta a havat, én üvegekbe gyűjtöt­tem, hogy nyáron narancslével kevergetve iszogathassam, és magnóra vettem a hóesés hangját, és aztán ezzel a szalag­gal kötöttem át a karácsonyi ajándékokat. (Lám, sok minden­re jó a hó.)
Karácsonyra egy üveg frissen eltett hólét ajándékoztam neki, s az üveg nyakát a hóesés-szalaggal kötöttem át. Én pedig egy gereblyét kaptam tőle. Kölcsönösen elmagyaráz­tuk, melyiket hogyan kell használni. Én úgy gondolom, is­tentelen, és megpróbálom megtéríteni, őszerinte túlságosan vallásos vagyok, és szeretne kicsit visszafogni.
De a végén, a legvégén, a legeslegvégén úgyis én győ­zök, mert ő is, én is - te is - azzá leszünk, amivé a hó és a le­velek, és oda kerülünk, ahová ők, függetlenül attól, hogy gereblyézünk és lapátolunk-e vagy sem.


3 megjegyzés:

  1. Kedves Jenever, ez nagyon nagyon tetszik!

    ...És a summázása az írásnak, lenyűgöz:
    "De a végén, a legvégén, a legeslegvégén úgyis én győ­zök, mert ő is, én is - te is - azzá leszünk, amivé a hó és a le­velek, és oda kerülünk, ahová ők, függetlenül attól, hogy gereblyézünk és lapátolunk-e vagy sem."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik! :)

      Törlés
    2. Látod Ojsika , milyen jókat ír Jenever ( borókabogyó)Régen azt mondta egy ősöm: még a legbutább embertől is lehet valami okosat tanulni . Még a kényszeres pedantériástól is lehet valamit tanulni ,ha mást nem hát azt ,hogy ne legyél kényszeres pedantériás .Azt is mondta az ősöm :"nagyon buta ember az aki a diót leveri a fáról ,és a havat elsöpri,hiszen a dió úgyis lehull magától ,a hó pedig úgyis elóvad egyszer" . Tehát a jelszó ,enyhe rendetlenség .Persze tudom azért mindennek van határa.

      Törlés