2013. december 23., hétfő

Móra Ferenc: Édes kicsi Jézus

Édes kicsi Jézus, aki tapsikolva kérdezgeted az angyalfiókákat, behintették-e már gyöngymorzsával a tejutat, amelyiken az égi mezőkről letipegsz a földre, drága kicsi Jézus, szabad-e havas fejjel és hamus szívvel elejéd borulni, és kis inged szélét megcsókolva arra kérni, várj még egy kicsinység, mielőtt betündöklenéd egy éjszakára ezt a szomorú, süket és sötét földkerekét?
Édes kicsi Jézus, talán te vagy az utolsó gyermek Isten teremtett világán, aki hiszel még abban, hogy születésed napja dicsőség mennyben az Istennek, és békesség földön az embernek. Tudod-e, hogy ahova készülsz nem szelíd róna az legelgető bárányokkal, hanem komor vadon, ahol az égből ledobott sátán táborozik parazsas szemű seregével? Hol fogsz itt Betlehemre találni, édes Kicsi Jézus, akit az örökkévaló szeretetnek neveznek az írások? Rongyos istálló hiszen csak találtatik még a földi téreken, de hol vennéd az embereket, akik tiszta szívvel ereszkedjenek térdre a jászol előtt, ahol a világ világossága mosolyog? Hol vannak a háromkirályok, akik koronájukat a maguk jószántából levegyék a fejükről, és öledbe tegyék játékszernek, és hol vannak a vének és írástudók, aki álmélkodva vallják, hogy bolondság minden ő bölcsességük, és csak az az üdvözítő bölcsesség, amit a te tanulatlan csöpp szád gügyög: szeretet, irgalom, békesség, mit akartok még egyebet,
Édes kicsi Jézus, számot vetettél-e te azzal, hogy ma csak Herodes poroszlói vannak meg az evangéliumokból, ők a világ urai, a Gonoszság, a Rémítés, a Kapzsiság, a Gyűlölet, a Gőg, a Bosszú, és nincs e világon Egyiptom, ahol tőreik el ne érnének? Tudod-e te azt, hogy aki előtt leborulnak az egek minden erősségei, attól a fölparcellázott földkerekségen mindenütt útlevelet kérnének állig fegyveres, marcona emberek, és mint csempészett árut koboznák el tőled a szeretetet, mert tilos beviteli cikk az ma mindenütt, ahol emberek élnek? Tudod-e hogy téged, magadban csetlő-botló kicsi gyereket senki a karjára nem venne, meg nem etetne, föl nem ruházna, fagyos lábacskáidat leheletével senki föl nem melengetné,   legföljebb kis inged, a szent legenda varrás nélkül való vászna sikkadna el kézen-közön rólad? Utcák locspocsában ha tévelyegnél, ijedt rebegésed senki meg nem hallaná, elveszne a kevesek tivornyás zajában, akiknek minden nap karácsonyuk van, és a sokak jajgatásában, akiknek könnyfolyását és vérsírását a karácsony se állítja meg. Nagy paloták márvány kopogtatóin, hasadt ajtók törött kilincsein hiába zörgetnél, sehol be nem eresztenének, mert sehol se áll a küszöbön a Jóság és a Szelídség. A szívekbe hiába kukucskálnál meleg fészek után: az egyikben nyitott torkú kincsesládát látnál; a másikban szerelmi jelvények képét ringatná a sóvár vágy; ebben egy hasáb fáér, amabban egy meleg ruháér; némelyikben bitófáér, sokban a saját koporsójáér, amelyben szerte már elbújni az élet elől; valamennyiben a mohó kívánságért, hogy legyenek embertestvérei, akiknek ő parancsoljon, akik tőle függjenek, akik őelőtte leboruljanak. Csak olyan szívet nem találnál, amelyikből te gödrös, rózsás, szerető orcád intetne ki: nem tudok mást, és nem akarok mást, csak szeretni.
…Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk, és nem biztonságos miközöttünk a te járás-kelésed - mégis nyittasd ki az angyalpajtásaiddal az egek aranykapuját, és lebegjetek le ez nap a vigasztalan földi mezőkre. Nem miértünk, korhadt nemzedékért, amely bűnben fogant és bűnhődésben fog elrothadni. Mi vén fák vagyunk már, akikre hiába harmatoznak az égi magasok, az emberiség boldogsága a mi hasadozott kérgünkön nem fog már kivirágzani. Mi szét fogunk repedezni és porrá morzsolódni a nagy viharokban, amelyek mindaddig fogják nyögetni és csikorogtatni az embererdőt, míg humuszából föl nem sarjad az új. Ezekért, a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése