2013. november 20., szerda

Robert Fulghum

Egyik nőismerősöm elegáns belvárosi játéküzletet vezet.
Ő meséli, hogy legjobb kuncsaftjai többnyire a jól öltözött középkorú férfiak, akik kora délelőtt szoktak betérni, amikor alkalmazottaik már a hivatalban dolgoznak. Játékbolti zsargonban ezeket a férfiakat "tömött tárcák"-nak hívják. Csak a legjobb játékok jöhetnek szóba náluk, és sohasem távoznak üres kézzel. Ismerősöm azt mondja, már az utcán megismerni őket. Tekintetük lelkes és nyílt, kellemes ügyben járnak, lerí róluk, hogy élvezik, amit csinálnak. Nem várnak karácsonyig, betérnek ők az év bármely szakában.
Kik ezek a nagyvonalú költekezők?
Nagyapák. Elsőunokás, de legalább olyan gyakran sokunokás nagyapák.
Ők a meghallgatás a játékkereskedők imájára.
Én is nagyapa vagyok. Aminek az a következménye, hogy az utóbbi időben jó sok időt töltök játékboltokban: babákat vásárolok a leányunokámnak.
(Nem kell megijedni. Nem kezdek el az unokámról mesélni. Mert ha még nem vagy nagyszülő, akkor nem igazán érdekel a dolog, ha meg már az vagy, akkor úgyis csak a saját unokádról akarnál mesélni nekem, aki természetesen nagyszerűbb srác az enyémnél, ami viszont engem nem érdekel.
Ez a nagyszülői lét alapvető fonáksága. Az ember folyton mesélni akar róla. Viszont senki sem hajlandó igazán végighallgatni ezt az illusztrált kiselőadást - "Mutassak fényképeket?")

De menjünk tovább. Amióta huszonöt évvel ezelőtt utoljára babát vettem, azok bizony jócskán megváltoztak. Először is, a legtöbbje "anatómiailag pontos", és az eladó mindig lelkesen demonstrálja is ezt azzal, hogy felhúzza a baba szoknyáját vagy letolja a nadrágját, és felkiált: - NÉZZE, MINT AZ IGAZI!
Ez a babavásárlás legnehezebb része.
Elméletben támogatom ezt a fejlődést, de nem tudom, melyik kínosabb - elviselni a demonstrációt vagy megkérni, hogy ne mutassa meg. Én anélkül is elhiszem nekik. Lehet, hogy a kötelező bemutatótól való félelem a magyarázata annak, hogy a nagyapák rendszerint kora délelőtt mennek babát vásárolni, amikor senki más nincs a játékboltban.
A játékgyártók a realisztikus testrészeknél is jóval messzebbre mentek. Nemigen van határa annak, amire egy baba képes lehet.
A "Csiklandós Baba" kacarászik, amikor megdörzsölik a hónalját.
A "Hapci" visító hangot hallat, és égnek áll a haja, ha megnyomják a pocakját.
A "Kend-be Baba" pelenkakiütést kap. Ehhez ráadásul nemcsak olyan folyadékot adnak, amelyiktől elmúlnak a kiütések, hanem olyat is, amelyiktől először előjönnek.
Aztán ott van az "Újszülött Baba", amelyiket úgy lehet kapni, "ahogy a kórházból épp kiengedték", ami azt jelenti, hogy életnagyságú, ráncos, puha és csúnyácska. Fel van szerelve csuklóra erősített kórházi azonosító cédulával, cumival és - ezt add össze - köldökkötéssel az elvágott köldökzsinór helyén. Eszik, iszik, nyöszörög és összepiszkítja a pelenkát (természetesen anatómiailag pontos), és ha összenyomod, még hányni is tud. Lehet kapni fiút és lányt, feketét és fehéret. (Sárga és rézbőrű nincs. Vajon miért?)
Dicséretre méltó a realista babákra való törekvésnek eme irányzata.
A népességnövekedés problémájának ellenszerét sejteti. 
Miért ne készíthetnénk igazán reális babákat?
Mit szólsz a "Hányinger Babához", amelyik eszik, aztán váratlanul kihányja, ezzel egyidejűleg rájön a hasmenés, és egész éjjel bőg?
Vagy a "Beteg Babához", amelyet szabályos időközönként ragyás, vörös foltok borítanak el, és három éjjel, három nap csak köhög.
Vagy a "Problémás Babához", amelyik csak azt üvölti, hogy "NEM, NEM, NEM, NEM!", ahelyett hogy azt mondaná: "Mama".
Vagy akár a "Kínos Babához" - felhúzod, és miközben pelenkát cserélsz, anatómiailag pontos önmagával játszik.
A komplett játékbaba rendelkezne az ÖSSZES felsorolt tulajdonsággal, és képes lenne az ÖSSZES tevékenységre. És akkor kislányok és kisfiúk egész generációi nőhetnének fel úgy, hogy később nagyon meggondolnák, legyen-e igazi babájuk. Tisztában lennének azzal, hogy mi vár rájuk. Ily módon az amerikai babagyártók óriási hatalommá válhatnának a népességszabályozás szolgálatában.
Azért ne várj lélegzetvisszafojtva erre a fejlődésre. A játékboltos hölgy elismeri, hogy minél élethűbb egy baba, annál nehezebb eladni.
Az említett "Újszülött Baba" a kutyának sem kell, még féláron sem.
Még az elsőunokás nagyapáknak sem.
Főleg az elsőunokásoknak nem.
Nem, ők pontosan azt vásárolják, amire az ember számít: makulátlan, balerina alakú, nem élethű kis szépségeket, bájos ruhában - csinos, édes és puha babákat. Anatómiai részletekből nem kérnek, köszönik szépen.
Tökéleteset akarnak.
Pontosan olyat, mint a kisunokáik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése