2013. február 16., szombat

Rabindranath Tagore: A kertész


56.

Egyike voltam a sok-sok asszonynak, akinek az otthon jelentéktelen, napi munkája betöltötte az életét.
Miért választottál hát engem, és miért csaltál ki egyszerű életünk hűvös rejtekéből?
Szent a ki nem mondott szerelem. A mélyen elrejtett szívben drága ékszerként ragyog. A kíváncsi nap fényében szánalmasan elhomályosul.
Ó, te áttörtél szívem védőpalástján, s örökre elpusztítva az árnyékos sarkot, ahol szívem rejtegette fészkét, nyílt színre vonszoltan remegő szerelmem.
A többi asszony élete nem változott.
Senki sem kutatja lelkük mélyét, ők maguk sem ismerik saját titkaikat.
Könnyű szívvel kacagnak és sírnak, csacsognak és munkálkodnak. Naponta templomba járnak, meggyújtják lámpásaikat, és vizet hoznak a folyóról.
Reméltem, hogy szerelmem megmenekül a nyilvánosság borzongató szégyenétől, de te elfordítottad az arcodat.
Ösvényed tárva áll előtted, igen, csak az én visszatérésem útját vágtad el örökre, s én ott maradtam csupaszra vetkőzött szívvel a kíváncsi, bámész világ szemének kitéve. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése