2013. január 5., szombat

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú


Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek! 


4 megjegyzés:

  1. Nahát! Írtam ehhez a bejegyzéshez kommentet, és nincs.... ez a hülye net, ami nálunk van.... Szóval csak röviden még egyszer, hogy imádom ezt a verset, főleg ha Sztankay István mondja el.... az egyik legszebb hangú színész. :)

    VálaszTörlés
  2. Közben rájöttem, nem a net a hülye, hanem én.... az két nappal előbbi bejegyzés volt, és egy másik "szeretem vers". :D

    VálaszTörlés
  3. Szeretem én is ezt a verset.... Tóth Árpád költészetét is, olyanok nekem a versei, mint egy-egy festmény.

    VálaszTörlés