2013. január 16., szerda

Márai Sándor: Primőrök


Szikrázó, csattogó hideg. A lapokban rémhírek a szeretetről és a megfagyott emberekről. Éjjel fölébredünk a hidegre, vacogva bámuljuk a szennyes jeges ablakot, amely mögött kóbor vadállatok, csontig átfagyott villamosok és didergő, rekedten vonító gépkocsik csavarognak, vinnyogó falkákban.
De én várom, hogy csöngetnek, s egy tálon gyümölcsöket hoznak be, a tél primőrjeit. Miért ne? Nyilvánvaló, hogy ez az évszak is megérlel valamit. Csodálatos gyümölcsöket várok, világoskék jégbarackot, zúzmarás, fekete jégepret, jégvirágos csokrokat, melyeknek illata kissé fanyar, s csak tündéri, kékesfényű jéglakomákon tűzik fel e hóvirágokat a hölgyek kebleikre, melyek természetesen jégkeblek. Örökké várok valami újat; fogvacogva és dideregve is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése